2011. január 25., kedd

Alpine MusicSafe Pro teszt

Zenészként már sokszor fordult velem elő az, hogy egy-egy buli vagy próba után erősen zúgott a fejem. Nem nyugtatott az a gondolat sem, hogy zenésztársaim is ugyanezt érzik, és simán beletörődnek az egészségük károsodásába. Kétségbeesetten tapasztaltam, hogy ha valaki ilyen körülményeknek van kitéve, akkor maradandóan romolhat a hallása!


Nem kell ahhoz zenésznek lenni, hogy sérüljön a hallás. Elegendő az is, ha az ember szeret koncertekre, klubokba, vagy esetleg olyan szórakozóhelyekre járni, ahol valamilyen formában zene szól! Legyen az akár egy koncertterem hátsó sora, vagy akár egy átlagos egyetemi szórakozóhely.



Ezek tudatában úgy döntöttem, hogy megkeresem azt az eszközt, amivel sokáig megőrizhetem hallásom épségét amellett, hogy tovább látogatom a koncerteket és bulikat.


A különböző vatták és gyárban használatos hallásvédelmi füldugók csak arra késztettek, hogy hagyjak fel a zenéléssel és bulizásokkal, ha azt szeretném, hogy az esküvőmön majd érthetően halljam az „Igen, akarom!” szavakat! Így megtartva maradék reményemet, tovább keresgéltem.


A fő szempontok tehát a következők voltak:
~ elsősorban szűrje meg a hangot úgy, hogy az ne sértse a hallásomat
~ maradjon a zene ugyanolyan élvezhető (ne szűrjön egyik hangszerből, vagy
~ tartományból sem többet a kelleténél, rontva ezzel a hatást)
~ kényelmes legyen a viselése
~ ne legyen kellemetlen a használata

Természetesen könnyű volt rájönni, hogy egy olyan speciális füldugóra volt szükségem, amely eleget tesz e négy szempont mindegyikének, és persze a pénztárcámnak se legyen megterhelő.


A tökéletes megoldást a Hangszita Kft juttatta el hozzám. Pontosan erre a célra kifejlesztett MusicSafe Pro füldugóival végre megnyugodhatok a hallásomat tekintve.


Lássuk, miről is van szó!

Egy igazán csekély összeg ellenében, már hazánkban is bárki hozzájuthat egy ilyen szetthez, melynek tartalma:
~ 1 pár füldugó (+1 db tartalék)
~ 3 pár speciális, egymástól különböző szűrő
~ 1 műanyag implikátor csövecske
~ 1 kulcstartó-tok

Alig vártam az első adandó alkalmat, amikor kipróbálhattam végre a füldugókat. A behelyezés számomra egyáltalán nem okozott problémát. A kiváló minőségű, speciális füldugó olyan anyagból készült, mely a hallójáratba való behelyezés után szinte azonnal felveszi a test hőmérsékletét és meglágyul.
Így az általam is tapasztalt kezdeti kényelmetlenségek is gyorsan elmúltak, és viselése észrevehetetlenné vált.
Egyetlen apró szokatlanság gyötört az első használatkor, mégpedig az, hogy ha beszéltem valakihez a füldugó használatakor, akkor a fejembe hallom a saját hangomat. Viszont ez hatalmas előnyt jelentett számomra az éneklések gyakorlásánál, ugyanis a hangos háttérzene mellett tökéletesen hallhatóvá válik a fejemben az képzett hang, ami nagymértékben megkönnyíti a tiszta éneklést is!

Fülbe helyezve semmiféle negatív látványt nem tapasztaltam. Mások által egyáltalán nem vehető észre a használata. Ha valakinek mégis picit jobban kiállna a füléből a szűrő, akkor lehetőség van a szárból egy kisebb darabot lecsippenteni ollóval, így még jobban el lehet takarni. De számomra a legkevésbé sem a viselése érdekelt, hiszen nem a viselete ciki, hanem ha felelőtlenül kiteszed magad a halláskárosodásnak.

Már csak egy dolog hiányzott a boldogság beteljesedéséhez. Megbizonyosodni arról, hogy valóban ez az a termék, amire szükségem van.

A tesztelés során mindegyik szűrőt bevetettem azért, hogy megértsem, mire gondolt a cég, amikor kitalálta, hogy legyen három különböző szűrő. Előzetesen ennyi információról tájékoztatnak a szűrőről, amit az alábbi táblázat reprezentál.

Nem kellett mérnöki diploma ahhoz, hogy rájöjjön az ember, melyik szűrő hatása intenzívebb a másiknál. Mindenesetre arról meg kellett bizonyosodnom, hogy milyen körülményekhez szolgálnak az egyes fajták.

Minden zenész valamilyen formában szokott rögzíteni otthon saját hanganyagot, vagy éppen olyan szinten próbál zenét hallgatni, melynek egy meghatározott hangerején optimálisan ki lehet hallani azokat a frekvenciatartományokat (és ezzel az egyes hangszereket, dallamokat, effekteket), amelyeket szerkeszteni kívánunk, vagy csak meghallgatni. Ugyanakkor a zárt szobámban a viszonylag magas dB-t is elérhető hangerőn való egész délutános zenélgetés után nem ritka, hogy estére belefájdul a fejem.

Az alacsony zaj-áteresztésű Low Protection szűrő tökéletesen alkalmasnak bizonyult, hogy elkerüljem a kellemetlen fizikai fájdalmakat amellett, hogy szép, tiszta stúdió-hangzás maradjon, és ne vágjon le hatalmasat az egyes frekvencia tartományokból rontva ezzel a minőséget.
Összegezve a Low Protection szűrőt, stúdiómunkáknál és egyes élő zenés bárokban használom!

A próbatermi zenélések és az élő zenés kocsmák már ennél sokkal nagyobb zajjal járnak. Itt már nem csak a fejfájásra tudtam panaszkodni, hanem a fül bedugulására, rosszabb esetben pedig akár másnapig tartó hallás tompulására. A Medium Protection szűrővel már ez a kellemetlen hatás nem zavar többé. Itt tapasztaltam meg először, hogy a füldugó nemcsak megvédi a hallást, de a sok-hangszeres élő zenében gyönyörűen, érthetően szétválasztja az egyes hangszerek játékát, így biztosítva a remek hangzást.

De nemcsak a próbákon volt érdemes használnom ezt a szűrőt. Legutóbbi szilveszterkor volt alkalmam részt venni egy szórakozóhely bulijában, ahol több zenekar is ünnepeltette velünk az újévet. A barátnőm is jelen volt, akinek még nincs füldugója. Közölni akartam vele valami megjegyzést a zenekarral kapcsolatban, de ő nem igazán értette amit mondok, míg én tökéletesen hallottam mindent anélkül, hogy beleordított volna a fülembe. Kellemetlen volt számomra az, hogy mikor kivettem egy pillanatra a füldugót a fülemből, hogy megnézzem miért nem hallja amit mondok, ordított a zene, és én csak egy dologra tudtam koncentrálni, mégpedig arra, hogy azonnal helyezze be a füldugókat, mert fájt végignézni és hallgatni amit átélt. A legfurcsább az egészben az, hogy amíg nem próbálod ki, addig a világ legtermészetesebb dolgának tűnik füldugó nélkül hallgatni. Csak akkor tudod meg igazán, hogy miről is van szó, ha már használtál ilyet.

Összegezve a Medium Protection szűrőt, zenekari próbákon, koncerteken és más szórakozóhelyeken használom!

Előfordult már olyan koncert is, mely után nem csak füldugulás, de erős sípolás is gyötört. Nemrégiben alkalmam adódott részt venni egy ilyen hatásokkal ígérkező koncerten - egy fővárosi szórakozóhelyen - ahol kőkemény metál muzsika dübörgött a helyszín hangládáiból. Hihetetlen érzés volt számomra, mikor fülembe helyeztem a füldugót a High Protection szűrővel. Még sosem tapasztaltam ehhez foghatót. Röviden úgy tudnám jellemezni, hogy a zene élvezhetősége a tízszeresére ugrott! Megkímélt fülekkel már a koncert maga nagyobb örömöt okozott, mint eddig bármely másik zenekar. Arról nem beszélve, hogy egyáltalán nem fáraszt le annyira egy koncertet végignézni a füldugóval, mint nélküle.

Összegezve a High Protection szűrőt, nélkülözhetetlen eszközévé vált az igazán hangos, zárt-termű szórakozásaimnak!

Az élettartama a füldugóknak nagymértékben növelhető, ha rendszeresen tisztán tartjuk és megtartjuk bolti állapotát.

A tisztításához elegendő langyos víz és egy kis szappan. Természetesen a füldugó rendeltetésszerű alkalmazása esetén növelhető élettartama és megtartható hatékonysága.

Az apróbb alkatrészek tárolására és cipelésére tökéletesen alkalmasnak találtam azt a tokos-kulcstartót, amit még a termékhez adnak.

A tesztelésem során sikerült abszolút meggyőződnöm a termékről alkotott leírások és vélemények hitelességéről! Bátran merem ajánlani azoknak az embereknek, akik igazán tudják, hogy a hallás mekkora kincs!


Készítette:
Lőrincz Máté

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails