azért utálom az ingyenes koncerteket, mert ilyenkor megjelennek azok a lények, akiknek elképzelésük nincs h ki/mi zenél éppen, őket csak az INGYENES szó fogta meg. ez a langyos hétfő este szerintem iskolapéldája volt ennek a jelenségnek ( kb 2 percre verekedtem le magam a pincébe, aztán a füles/mp3 kombó mellett maradtam) szivesen kiadtam volna különben pénzt a behoppra a fenti probléma elkerülése végett, bár akkor már rakhatták volna valami olyan helyre is a koncertet, ami jól szól.
én emiatt le sem mentem. ott döglöttem az instantban fél nyolctól fél tízig és még akkor sem történt semmi, de dugig volt a pince. namindegy, köszi érte, majd meghallgatom, mert kíváncsi vagyok, miből maradtam ki. peace.
Minden tartalom, ami ezen a blogon található csupán a valóság szánalmas illúziója, tehát nem létezik. Amennyiben mégis materializálódna virtuális közegedben, akkor a megfelelő ördögűző rituálék befejezése után semmisítsd meg, és rohanj el megvenni azt. Máskülönben elvakult mongoloidok fognak kergetni egy gigantikus jurtakomplexum körül egy szakajtóra való romlott lóhúskonzervvel. Gőzrolleren.
A blog elnevezéséért pedig nem kérünk elnézést, mert már így vonultunk be a köztudatba s eszünk ágában sincs névváltoztatási hercehurcákkal terhelni a blogot...
2 megjegyzés:
azért utálom az ingyenes koncerteket, mert ilyenkor megjelennek azok a lények, akiknek elképzelésük nincs h ki/mi zenél éppen, őket csak az INGYENES szó fogta meg. ez a langyos hétfő este szerintem iskolapéldája volt ennek a jelenségnek ( kb 2 percre verekedtem le magam a pincébe, aztán a füles/mp3 kombó mellett maradtam) szivesen kiadtam volna különben pénzt a behoppra a fenti probléma elkerülése végett, bár akkor már rakhatták volna valami olyan helyre is a koncertet, ami jól szól.
én emiatt le sem mentem. ott döglöttem az instantban fél nyolctól fél tízig és még akkor sem történt semmi, de dugig volt a pince. namindegy, köszi érte, majd meghallgatom, mert kíváncsi vagyok, miből maradtam ki. peace.
Megjegyzés küldése