2009. július 14., kedd

Code - Resplendent Grotesque (cold-fusion black metal)


Régóta várt - és már-már bulvármagasságokba emelt - album ez, egy olyan zenekartól, akik képesek voltak némi életet lehellni az általánosságban stagnáló black-metal színtérbe a 2005-ös keltezésű 'Nouveau Gloaming' albumukkal, ami egyszerre ötvözte a főképp Thornst-idéző gitártémákat, illetve az éteri/dallamos énektémákat a stílusra jellemző klasszikus elemekkel.

Az azóta eltelt négy évben pedig sorra érkeztek a hírek a zenekar háza tájáról, éppen aktuális tagcserékről, "celebénekesről" (aki nem más, mint a bergeni állatkert zsiráfgondozója szőke viking kivitelben), majd rendszerint ugyanezeket az értesüléseket sorra cáfolták kis eltéréssel, míg végül csaknem az eredeti Nouveau Gloamingon is szereplő tagság készítette el az új korongot..

..Amivel az előző lemez által feltett lécet nem sikerül átugrani, és eredményül egy eredeti ötletektől mentes középszerű albumot kapunk. Szinten ugyanaz a zenekartól megszokott dalszerkezet ismétlődik a nyolc (egyébként elfogultságoktól mentesen remek) dalban, tehát gyakolatilag az előző lemez fő témái némileg újraértelmezve, néhány üdítőleg ható (de szintén klisés) énektémával karöltve, ami a zenekart kevésbé ismerő/kedvelő hallgatónak még elégséges, de nekem nem.

Összességében tehát némileg csalódás a Resplendent Grotesque (az első három hallgatás alatti lelkendezést leszámítva), mert szerintem a bandában több is van önmaguk ismételgetésén kívül. Ettől függetlenül persze kíváncsian várom a folytatást, illetve az őszi koncertet is.

2 megjegyzés:

ezerve írta...

Hát, közepesen jó album lett, valahogy nem igazán kapott el, pedig egyáltalán nem rossz, vagy ilyesmi. Az első, Smother the Crones c. szám kegyetlen nagy, de valahogy, vagy ő, vagy én, de valami ellaposodott a végére.

ezerve írta...

Na, másodszor már jobban üt, csak aludni kellett rá egyet :D

Related Posts with Thumbnails