Museo Rosenbach - Zarathustra

Igazodva az itteni "közízléséhez", úgy döntöttem, a modern, elektronikus muzsikák után (mellett)  bemutatom kedvenc progresszív rockzenekaromat, az olasz Museo Rosenbachot. A banda egyike azoknak a társulatoknak, akik csupán egy pár - esetükben egyetlen egy - lemez erejéig,  tehát igencsak rövid ideig léteztek. A szóban forgó Museo Rosenbach 1971-ben alakult, 1973-ban rögzítette Zarathustra című negyvenperces, nyolcszámos korongját, majd örökre eltűnt a süllyesztőben. Annak ellenére, hogy aránylag kevesen ismerték, ismerik őket sokan a Zarathustrát tartják a valaha készült legjobb olasz progrock albumnak.

Maga a zene a szimfónikus vonalhoz sorolható, jó sok matekkal: van itt ötnegyed, hétnyolcad, vonós hangszerek, amit néhol a szintén igen hangulatos olasz nyelvű ének egészít ki. Bár a lemez és a dalok is eléggé rövidek, mégis rengeteg hangulat, érzés van beléjük sürítve. A lemez első száma, a L'ultimo uomo egy monumentális nyitány és egy kissé szomorkás énekes betét után átvált a lemez fő témájába, egy felejthetetlen vonós dallamba, amely több számban is visszaköszön, de a gyors, virtuóz szólók kedvelői is megtalálhatják rajta a nekik való csemegét, például az utolsó előtti, Della natura című szám vidám Hammond-orgonaszólójának formájában...

Egyszóval zseniális. Sőt, kötelező!
Mindenki töltse le!