Egy újabb elfeledett DHR klasszikus. Carl Crack Carl Böhm néven született Szváziföldön, 1971-ben, és a legtöbben a klasszikus fellállású Atari Teenage Riot zajkeltő fekájaként ismerhetitek. Ezt a szerepet azóta CX Kidtronik tölti be, lehet, hogy a jövőben még rá is visszatérek. Emellett együtt tevékenykedett Alec Empire-rel a Bass Terror Sound System-ben is, ami szintén szült néhány feledhetetlen hardcore jungle klasszikust. 2001-ben halt meg túladagolásban, épp új szólómunkájának felvételei közepette, így esett meg, hogy a Black Ark maradt az egyetlen fennmaradt szólóanyag utána. Ez az album a végletekig absztrakt, elmebeteg elegye a dubnak, a hip-hopnak, az indusztriális zajoknak és a breakcore-nak. Igen, ezt már sok posztomban elmondtam, de Crack albuma az egészet valami iszonytatóan szédült hangulattal oltja be, ami miatt ez a lemez tényleg időtálló klasszikussá válik. Mármint tényleg, aki egy kicsit is érintett a digital hardcore vonulat előadói között, az biztos, hogy odavan ezért a lemezért, aki pedig nem tud a műfajjal mit kezdeni, annak úgyis tökmindegy. Persze rá lehet fogni, hogy azért klasszikus, mert egy "halottdrogosnigger" utolsó tébolymanifesztuma, de ha belefülelsz pl. a nyitó If You Mess With Me!-be, tutira kihallasz némi érzelmi és művészi többletet. Hogy még egy kis kedvet csináljak az albumhoz, ITT meghallgathatod a feltöltésemet. A névre kattintva pedig eljutsz az én YouTube-profilomra, ahol kaphatsz egy kis képet arról, hogy milyen zenék várnak rád a jövőben az én jóvoltamból. Önpromó off.
A címben pedig ígértem egy bónusz stuffot is. Egy húszperces rádió DJ-set 1995-ből, Carl Crack és Alec Empire közösen a Kiss FM-en. Ennyi, amit Carl Crack-től birtoklok. Ritkaság, remélem, tetszeni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése