Fanu & Bill Laswell - Lodge (kérésre)

walterall kérte tőlem Fanu lemezeit, de nekem csak ez a Laswellel közös lemezem van tőle, úgyhogy amíg azokat nem lelem, itt van ez. Fanu finn producer, eszméletlen, dekára programozott dobokkal, kritikusai szerint az egyik leginnovatívabb breakproducer ever. Laswellt nem kell bemutatni. Jazzes röptetés, hatalmas breakek. Enjoy. Download

Jah Wobble & Bill Laswell - Radioaxiom: A Dub Transmission

Bill Laswell-t senkinek nem kell már bemutatni, Jah Wobble-t talán már igen. A Johnny Rotten-féle poszt-Sex Pistols Public Image Ltd. basszusgitárosa volt, annak felbomlása után pedig a legkülönfélébb projectekben vett részt, többek között a Chinese Dub Orchestra-val. A fúziós zene, az ambient és a dub egyik nagyobbacska zászlósa ő is. Bill Laswell-el először a Divination nevű ambient dub projectben dolgozott együtt annak két lemezén 1993-ban és '94-ben. 2001-es közös lemezükön, akárcsak a Divinationben, a dub és az ambient legűrközelibb, legelszálltabb régióit térképezik fel a gyanútlan hallgató számára, pszichedelikus mélységekig lerántva a tisztelt műélvezőt, két basszusgitárral. Őrületesen király örömzene. Kikapcs. Download

Painkiller - Execution Ground (1994)

Feltételezem, senkinek nem kell bemutatnom Bill Laswell, John Zorn és Mick Harris korszakalkotó, sajnos rövid intervallumban létezett jazz-formációját. Első két lemezük egy kicsit a Naked City-t is alapul vevő, zajos, torz, maró grindcore-ba áztatott free jazz tébolymanifesztum volt, míg e harmadik a megmaradt jegyek mellett sokkal több teret enged a zenének, becsúsznak egészen szellős, némileg roncsolt ambient hangtájképek és a psychében furkáló, dubos mélyülések sem hiányoznak már innen, ergo sokkal változatosabb, érdekesebb munka, mint az amúgy szintén nagyszerű Guts of a Virgin és Buried Secrets lemezek voltak. Régi klasszikus, alapvetés meg minden. Download

(U.i.: számíthattok némi lemezdömpingre tőlem egészen szerdáig, amikor is hazautazom az ünnepekre, a prehisztorikus internetkapcsolatok és a radiátoron száradó, állítólag illatos narancshéjak hazájába, úgyhogy egészen szilveszter előttig nemigen leszek itt látható. Használjátok ki.)

Mick Harris - Hednod Sessions

Ez a poszt tulajdonképpen egy kétcédés válogatás. De előtte egy kis előtörténet. Mick Harris, ha valaki még nem hallott volna róla, a Napalm Death dobosa volt, ő nyomta fel a Scum-ot is. Tagja volt a Painkiller triónak is, Bill Laswell-lel és John Zorn-nal, játszott a Meat Beat Manifesto-val, a Pigface-szel, Submerged-del (a vonatkozó posztban emlegettem is őket, egymás után láttam a két arcot idén áprilisban az A38-on), dobolt a Doom-nak és az Extreme Noise Terror-nak is. Emellett egy talicskányi projectet futtat(ott), itt van mindjárt a három nagylemezes Quoit, ami egy puritán drum'n'bass alterego, a Lull, ami egy teljesen ütemmentes dark ambient mellékvalami, fő karaktere pedig a Scorn nevezetű industrial dub tébolymanifesztum. Vagy nevezzük mondjuk dronestep-nek, az úgy elég jól leírja, hogy miféle zene is az. De inkább hallgassatok bele a 2010-es lemezbe ITT. A HedNod anno csak egy pár 12 inches, színezett vinyl kiadást ért meg, 2005-ben jelent meg ez a duplalemezes kompiláció. A Mick Harris saját neve alatt megjelent Hednod Sessions-t úgy írhatnánk le, mint afféle light-Scorn-t. Monoton, dubos lüktetés, finom, elszállós (szub)basszusvonalak, harminc dalon keresztül. Kikapcsol. De nagyon. Talán épp azért lett ez a poszt is ilyen semmitmondó, mert épp ezt hallgatom. Mindegy. Aki szeretne belefülelni, annak itt a Red Triangle, akinek meg tetszik, annak meg a Download

Method of Defiance - Inamorata (2007)

Bár a Method of Defiance (továbbiakban MOD) tavaly két lemezzel is jelentkezett, én a második, 2007-es korongjukat rakom ide, egész egyszerűen azért, mert szerintem klasszisokkal jobb, remek a feat.-gárda és alapvetően az egész lemez is egy istencsapása, természetesen a legjobb értelemben.

Nem tudom, ki mennyire ismeri a szóban forgó projektet, ez itt természetesen megint egy Bill Laswell-project, akiről már eleget téptem a billentyűzetet az eddigi két posztomban. Szóval, a MOD a dub, a breakcore, és az elszállós, szinte már worldmusic hatásokat mutató (free) jazznek egy nagyon izgalmas egybeforrasztása olyan, baromi illusztris gárdával, hogy még! Maga a zenekar Bill Laswell-ből (basszus), Hawkmanből és Dr. Israelből (torkok) áll, mellettük villanyos trombitán fújkál Toshinori Kondo, Guy Licata dobol és Bernie Worrell kalapál a billentyűkön, viszont ezen a lemezen rengeteg a közreműködő, azok viszont arcok. A korongon, a teljesség igénye nélkül szerepel: Submerged (már emlegettem), SPL, az Evol Intent, Black Sun Empire, John Zorn a Masada String Trio-val, Herbie Hancock (!), Pharoah Sanders (!!), és igazából tovább nem is szeretném fokozni. Működik a kémia, sámánkodás az egész. Melegen ajánlom nektek. Download

Bill Laswell vs. Submerged - Brutal Calling (2004)

Következő posztomban egy igazi különlegességet ajánlok, szerintem a kortárs elektronikus zene egyik igazán egyedülálló koronga. Bill Laswell, ha nem ismernétek, az elmúlt harminc év jazz- és dub-muzsikák basszusgitáros-kiskirálya, akinek olyan zenekarok és arcok kötődnek a nevéhez, mint az első posztomban is emlegetett The Blood of Heroes, a Praxis, John Zorn, a Method of Defiance (itt is Submerged-del együtt) vagy akár a Painkiller. Megkerülhetetlen. Pont.

Submerged alias Kurt Gluck New York-i breakcore/drum'n'bass producer, az Ohm Resistance és az Obliterati kiadók egyik alapítója.Tekeredett zenéje merít a legbrutálabb hardcore déenbéből, kortárs free jazz-ből, grindcore-ból. Idén új lemezzel is jelentkezett, illetve áprilisban egy sajnos nem 10 pontos, de így is remek buli keretében jelen sorok íróját is megtáncoltatta az A38-on, Scorn-nal karöltve. Scorn mondjuk makulátlan volt, azóta is szerelmes vagyok Mick Harris-be (ez perverz?)

Közös munkájuk gyümölcse a Brutal Calling, mindketten legjobb formájukat hozzák, Submerged könyörtelen kalapálását Laswell technikás basszusa teszi puha keretbe, hundertprocentes kollab, igazi csemege, szedjétek, mer' isten. Download