Submerged - Before Fire I Was Against Other People (2011)

Az úriembert már sokat emlegettem Mick Harris, Bill Laswell és a Gator Bait Ten kapcsán, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy valami teljesen saját is megjelenjen tőle a blogon. A különösebb bemutatástól eltekintenék, mert a fenti posztokban már olvashattatok Kurt Gluck-ról eleget, itt csak annyit mondanék el, hogy ez a jelen év áprilisi (amikor az úr az A38-at is megjárta, Scorn-nal karöltve) album mestermű. Ja, meg persze, ismét az Ohm Resistance. Van itt minden: zakatoló, szétkapós dnb (Transport), eszeveszetten hörgő "metálosbrékkór" (No One) és az album végén egy hatalmas ívű, posztmetállal vagy mivel beoltott drum n bass, név szerint a Dead, ami mármár monolit, totem. Mittomén. Opus magnum. Hihetetlen dal. Viszont az én legnagyobb kedvencem az illbient-esen dülöngélő Nowhere to Hide, az egyetlen dal a lemezen, amiben közreműködők vannak, mégpedig Scorn és Dr. Israel. Fenomenális album. Download

Mick Harris - Hednod Sessions

Ez a poszt tulajdonképpen egy kétcédés válogatás. De előtte egy kis előtörténet. Mick Harris, ha valaki még nem hallott volna róla, a Napalm Death dobosa volt, ő nyomta fel a Scum-ot is. Tagja volt a Painkiller triónak is, Bill Laswell-lel és John Zorn-nal, játszott a Meat Beat Manifesto-val, a Pigface-szel, Submerged-del (a vonatkozó posztban emlegettem is őket, egymás után láttam a két arcot idén áprilisban az A38-on), dobolt a Doom-nak és az Extreme Noise Terror-nak is. Emellett egy talicskányi projectet futtat(ott), itt van mindjárt a három nagylemezes Quoit, ami egy puritán drum'n'bass alterego, a Lull, ami egy teljesen ütemmentes dark ambient mellékvalami, fő karaktere pedig a Scorn nevezetű industrial dub tébolymanifesztum. Vagy nevezzük mondjuk dronestep-nek, az úgy elég jól leírja, hogy miféle zene is az. De inkább hallgassatok bele a 2010-es lemezbe ITT. A HedNod anno csak egy pár 12 inches, színezett vinyl kiadást ért meg, 2005-ben jelent meg ez a duplalemezes kompiláció. A Mick Harris saját neve alatt megjelent Hednod Sessions-t úgy írhatnánk le, mint afféle light-Scorn-t. Monoton, dubos lüktetés, finom, elszállós (szub)basszusvonalak, harminc dalon keresztül. Kikapcsol. De nagyon. Talán épp azért lett ez a poszt is ilyen semmitmondó, mert épp ezt hallgatom. Mindegy. Aki szeretne belefülelni, annak itt a Red Triangle, akinek meg tetszik, annak meg a Download

Gator Bait Ten - Harvester (2010)

Ez még csak a negyedik posztom, de már megszegem az ígéretemet, miszerint elektronikus zenéket fogok adni. Bár a Gator Bait Ten is az elektronikából indult ki, még 1999-ben, M. Gregor Filip (Kanal, meg még The Blood of Heroes pl.) downtempo-projectjeként, vállvetve Paul Molyneux-vel (Ocosi) és Simon Smerdon-nal (Mothboy). Amennyire tudom, ez volt az egyetlen megjelenése, leszámítva még egy válogatáson megjelent dalt (erről jut eszembe, akinek az 1999-es self-titled album, illetve akár még az az egyszem dal a birtokában van, feltétlen keressen meg engem itt kommentben, vagy e-mailben vagy akármi, mert nagyon örülnék neki, és kurvára nem találom sehol őket. Köszi.). 11 évvel később az Ohm Resistance keretein belül a GBT új életre kelt, zenekarrá nőtte ki magát, és kiadott egy önmagába csavarodó, repetetív, nagyon mély lemezt. Ez volna itt, e!

A Gator Bait Ten-t jelenlegi formájában új arcok is kiegészítik. Dögmélyre ereszett basszuson az itt már általam sokat emlegetett Kurt Gluck alias Submerged, dobok mögött pedig Ted Parsons, aki olyan bandáknál pörgette már a tamokat, mint a Swans, a Jesu vagy a Godflesh (Justin K az első itteni megjelenésem volt, ugye). Nehéz leírni ezt a zenét. Mondanám, hogy metál, ha volnának itt klasszikus értelemben vett "dalok", mint ahogy nincsenek, csak a folyton lefelé tartó spirál van. Mondanám, hogy indusztriális, az mondjuk kb. igaz is. Nem tudom, mi ez. Drone-prog. Doomgaze. Valami ilyesmi. Igazából nem számít. Magányos éjszakákon, fullkakaón büntetés. Ajánlom, különösen a Red Van és a Trace Depth nevű tételeket. Download