Az a csodálatos hír fogadott ma reggel, hogy megjelent a 2012-es év egyik általam már nagyon várt lemeze, az Earth tavalyi, visszatérő Angels of Darkness, Demons of Light albumának folytatása is. Talán nem ezt a zenét várnák itt tőlem a legtöbben, de az Earth nekem a zúgatós, dalszerűtlen első EP óta nagy kedvencem, főleg a Pentastar lemez, illetve a Bees, amiről a kezdődal (The Driver) el is hangzott kedvenc filmrendezőm, Jim Jarmusch 2009-es mozijában, a The Limits of Controlban. Remekül nyomon követhető, és igazán megkapó a zenekar fejlődése, ahogy a végtelenített feedback-től eljutottak a nagy váltásig a HEX; Or Printing the Infernal Method albumig, ahol az addigi drone -ambient már finoman jazzes, country-s, americana feelinget kapott, és az egész egy sokkal zeneibb, fogyaszthatóbb, mégis kíméletlenül nyúzó, zseniális masszává olvadt. Csak imádni lehet őket a filmzenés riffekért, a lassan sodró dobokért, a masszív basszusért, meg úgy egyben az egészért, amit Dylan Carlson és barátai képviselnek. Sokan jobbnak tartják a Sunn O)))-t, ami, el kell ismernem, lehengerlő pokolzene, de ez itt sokkal gyönyörűbb. 2011-ben a kritikusok egy része kifáradtnak és vontatottnak találja az Angels of Darkness,...-t, szerintem csodálatos, pláne a kezdődal (Old Black). Most itt a visszatérés, amit ma reggel hallgattam meg a fagyban buszozva, úgyhogy tökéletesen kialakult képem még nincs róla. A hangzás egy kicsit talán még tovább tisztult a kvázi duplalemez második felén, de annyi bizonyos, hogy ezt is egészen biztosan imádni fogom, és szívesen veszem elő időnként. Mint akármelyik lemezüket. A megjelenés örömére, és azok kedvéért, akik kimaradtak az első Angels...-ból, most legyen itt mindkét friss album, hiszen csak együtt érvényesek igazán. Csodálatos artwork, flow, faszom. Szeressed.
Az a csodálatos hír fogadott ma reggel, hogy megjelent a 2012-es év egyik általam már nagyon várt lemeze, az Earth tavalyi, visszatérő Angels of Darkness, Demons of Light albumának folytatása is. Talán nem ezt a zenét várnák itt tőlem a legtöbben, de az Earth nekem a zúgatós, dalszerűtlen első EP óta nagy kedvencem, főleg a Pentastar lemez, illetve a Bees, amiről a kezdődal (The Driver) el is hangzott kedvenc filmrendezőm, Jim Jarmusch 2009-es mozijában, a The Limits of Controlban. Remekül nyomon követhető, és igazán megkapó a zenekar fejlődése, ahogy a végtelenített feedback-től eljutottak a nagy váltásig a HEX; Or Printing the Infernal Method albumig, ahol az addigi drone -ambient már finoman jazzes, country-s, americana feelinget kapott, és az egész egy sokkal zeneibb, fogyaszthatóbb, mégis kíméletlenül nyúzó, zseniális masszává olvadt. Csak imádni lehet őket a filmzenés riffekért, a lassan sodró dobokért, a masszív basszusért, meg úgy egyben az egészért, amit Dylan Carlson és barátai képviselnek. Sokan jobbnak tartják a Sunn O)))-t, ami, el kell ismernem, lehengerlő pokolzene, de ez itt sokkal gyönyörűbb. 2011-ben a kritikusok egy része kifáradtnak és vontatottnak találja az Angels of Darkness,...-t, szerintem csodálatos, pláne a kezdődal (Old Black). Most itt a visszatérés, amit ma reggel hallgattam meg a fagyban buszozva, úgyhogy tökéletesen kialakult képem még nincs róla. A hangzás egy kicsit talán még tovább tisztult a kvázi duplalemez második felén, de annyi bizonyos, hogy ezt is egészen biztosan imádni fogom, és szívesen veszem elő időnként. Mint akármelyik lemezüket. A megjelenés örömére, és azok kedvéért, akik kimaradtak az első Angels...-ból, most legyen itt mindkét friss album, hiszen csak együtt érvényesek igazán. Csodálatos artwork, flow, faszom. Szeressed.
Æthenor’s acousmatic drones drift into crackling and bubbling sonic clusters. Lulling electric piano motifs and lamenting chants shimmer into distant lunar horizons while oscillators spin and drove serenely into unchartered audial regions. Sometimes as calm as a silvery sea, so that every gentle cat’s-paw and lapping wave is defining, sometimes as tempestuous as a fuming lava beach, spitting and popping at the surface. Æthenor have unlocked a chamber of arcane and auroral sound that is as incandescent as it is magnetic. Like the moons pull.
Ha már emlegették a kommentekben a TKDE-t, akkor tessék az alteregó egy korongja.
Povarovo is a experimental jazz/instrumental/ambient band from the Russian Federation.
Influences: Sunn O))), Merzbow, Boris, Nadja, Electric Wizard, Khanate, OM, Neurosis, Melvins
