Sziasztok. black.water vagyok, ez az első posztom erre a blogra, komolyabb pannonföldi blogtúrók emlékezhetnek rám a Varázsgarázs Zéjeként. Na, azóta kicsit felborult a zenei ízlésem, úgyhogy tőlem jobbára sötét és/vagy gusztustalan elektronikát fogtok kapni. Dub, dark ambient, breakcore, speedcore. De néha majd jön valami egészen más is. Na, elég ennyi rólam.
Jelen posztom tárgya pedig a Final. Aki nem ismerné, annak elárulom, hogy egy Justin K. Broadrick nevű amatőr egyszemélyes dark ambient projectje ez az egész. Az úriember ismerős olyan nevenincs zenekarokból, mint a Napalm Death, a Jesu vagy a Godflesh, emellett hallhattatok róla még a The Blood of Heroes, a White Static Demon, a Coucil Estate Electronics vagy a Krackhead mögött álló közös keresztmetszetként is. Tényleg nincs kedvem mindet felsorolni, plusz Broadrick elő fog még kerülni, merthogy nagy kedvencem. A Final Broadrick legelső zenei próbálkozása, még tizenhárom évesen, 1982-ben kezdte, a Final akkori hangzását a "harsh noize" cimke fedi le a legjobban, akkor még olyan hatásokkal, mint a Throbbing Gristle, Maurizio Bianchi vagy Merzbow. Aztán a kilencvenes évek elején feltámadt a project, majd időnként kicsit elsüllyedt, mer' jött a Jesu meg a többi. Ez a 2010-es EP már egészen más, mint a korai Final albumok, és mivel Broadrick elsősorban önmagára hat igazán, hívhatnánk ezt a lemezt amolyan poszt-Jesunak is. A különbség mindössze annyi, hogy míg a Jesu nagyívű szónikus robbantás, addig a Final befordult szúpercegés. Szeretni fogjátok, remélem. Akkora érzelmi beöntés a lemez, hogy nehezedre esik eldönteni, most sírj a depressziótól, vagy kacagj a boldogságtól.
Download
